Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2- A Főpapnő

2008.07.22

2- A Főpapnő

 

Lassan lépsz be a templomba, meztelen talpad alatt a márvány hidege. 

Megtorpansz. 
Ez az érzés eltölt,  minden alkalommal átjárja a lényed. Áhítat. Letaglóz, és magával ragad, olyan erőteljesen vonzva magához, melynek nincs ellenállás.
Csend van, olyan csend, amit még az éjjel sem adhat, melyet nem magyaráz meg semmi. Áttetsző leplek ereszkednek alá a magasból, hűvös csillogásuk megzavarja érzékeid. Ujjaid megérintik, és félrehúzzák a fátylakat, ahogy előre lépsz lassan, óvatosan. Az istenszobor elé térdelsz, és várakozol. 
Oly lassan telik az idő, mikor minden pillanat örökkévalónak hat.
A szobor lábánál lévő arany kútban hullámzani kezd a víz.
Jel.
Az istenek fogadják áldozatodat.
Halk kattanással megnyílik a titkos rekesz, felfedve tartalmát. Kezed remeg, ahogy érte nyúlsz, és finoman megérinted.
Kiválasztott vagy!
 Egy a látók közül. Akinek az istenek erőt adtak, hogy segítsék gyermekeiket. Álmaidat, látomásaidat egy nemzet várja reszketve, csupán te vagy az egyetlen, aki örömmel lemondana róluk. Gyermekként rettegtél tőlük, mára elfogadtad, és élni is tudsz vele. Segíted azt, aki hozzád fordul, és vezeted az istenek által megjelölt úton. Vagy legalábbis… megpróbálod. Tudásod hatalma néha kegyetlen tréfát űz a halandókkal, útmutatásaid nem mindig értik meg.
Kebledre szorítod a könyvet, és átjár a belőle sugárzó erő. Lehunyt szemmel, reszkető kézzel hagyod, hogy hatalmába kerítsen az istenek adománya.
Szinte már nem is érzed a tested, ahogy előre lépsz, nem látod a körülötted lévő világot. A szolgákat, a kérelmezőt, nem látod a fátylakat, melyek sejtelmességbe burkolják a szentélyt. Lépteid akár a felhők tánca, könnyűek, és súlytalanok, testedet már nem te magad mozgatod. Mélyen beszívod a füstöt, és feltárul előtted a való világ.
Halk hangon szól hozzád az éj, távoli tájak mesé
jét hozza a folyó, kellemesen csacsogva, ahogy a hullámok megtörnek a parton. A szentély nyitott oldala beengedi a kellemes, hűvös levegőt, mely most átjárja a szobát, mielőtt körülfogna téged. 
Szemed vakon mered a semmibe, mégis bárkinél jobban látod az igazságot, melyet isteneid eléd tárnak. Mozdulatlanságod maga az élet, szótlanságod az igazság. A ködbe burkolt jövő fényes villanással tisztán nyílik meg előtted. Hallod a hangod, de nem ismered fel, mintha nem is te magad beszélnél, hanem a testedben lakó másik lélek. Álmaid szent célért születnek, és könyörögve, csodálva, reszketve hallgatják őket. Te vagy a Remény, a Menedék, te vagy a Jövő Hírnöke.
Hallod, ahogy szolgád lefordítja szavaid a királynak, ki előtted térdel imádkozva. Arcán rémület, és remény, a könyörületért valós esdeklés. Nem csoda. Hisz akinek ily jóslatot kell hallania, az nem bízhat már semmilyen erőben, mely megmenti. Hallod, de nem tudsz neki felelni, elmédet még mindig a jövő képei ostromolják. A jövő, melyet mindenki retteg, és mégis mindenki látni vágyik. Míg te, és a hozzád hasonlók szívesen menekülnétek előle, ha lenne hová. Ti, akik látjátok, tudjátok, értik legmélyebb, legrémisztőbb, és legdicsőbb valójáig. De nem élhetitek meg soha. 
Kiválasztott vagy. Az istenek szavának közvetí
tője. Az Álmok és a Titkok úrnője. Látnok. Főpapnő.