Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Alászállva -ötödik kép

2008.05.28

Ötödik kép

 

A színpad sötét, és üres.

 

Sötét Angyal:

(még mindig a színpad szélén ülve)

És bevégeztetett….

 

A fehér angyal fut be kintről. Akár egy űzött vad, be a színpad közepére, körbenéz, valamelyik irányba megpróbál menekülni, de mikor eléri a színpad szélét megriad attól, amit kint lát, és másik irányt próbál találni. Zaklatott zene. Néhány próbálkozás után megbotlik és elesik. A hetek néhány pillanattal később jelennek meg a színpadon. Ugyanaz az öltözet ami az első képben, hosszú, egyforma köpeny mindükön, fejükön csuklya, kezükben gyertya.

Két oldalt legszélen, nagyjából középtájt, szemből pedig a két szélhez közel, és szintén középen érkezik egy-egy. Lassan egyenletesen közelednek, és zárják be a kört az angyal körül, aki nem tud menekülni. A kör természetesen a nézőtér felé nyitott annyira, hogy jól lehessen látni a Fehér Angyalt odabent.

 

Mind:

(folyamatosan mondva, míg közelednek, monoton hangon)

 

Halál fattya, sátánfajzat

Tőlünk magad távol tartsad

Tűnj el innen pusztulj végleg

A pokolba bűnös lélek!

Tűnj el innen pusztulj végleg

A pokolba bűnös lélek!

 

 

1

(fennhangon)

 

Míg minden bűnöd megbánod

A poklok poklát megjárod,

Szenvedésed elégtétel

Ha a lelked tűzben ég el!

 

Mind:

 

Tűnj el innen pusztulj végleg

A pokolba bűnös lélek!

 

 

 

2

(fennhangon)

 

Rajtad a sor szenvedésben

Bosszút álljon minden értem

Gyilkos erő pusztítson el,

Percről percre rohasszon el!

 

Mind:

 

Tűnj el innen pusztulj végleg

A pokolba bűnös lélek!

 

3

(fennhangon)

 

Poklok karja érted nyúljon

Kínok legmélyére húzzon

Tépje szét a vétkek bugyra

Bűnös lelked száz darabra.

 

Mind:

 

Tűnj el innen pusztulj végleg

A pokolba bűnös lélek!

 

4

(fennhangon)

 

Minden erő téged öljön

A Rettegés érted jöjjön,

Ne hallják meg sikoltásod

Felesleges kiáltásod!

 

Mind:

Tűnj el innen pusztulj végleg

A pokolba bűnös lélek!

 

5

(fennhangon)

 

Bőröd sav marja húsodról

Ujjad csonkja az arcodról.

Véred kutyák isszák majd fel

Fehér csontod ők hordják el

 

Mind:

Tűnj el innen pusztulj végleg

A pokolba bűnös lélek!

 

 

 

6

(fennhangon)

 

Tested végleg összetörve

Lelked örökké gyötörve

Múlhatatlan szenvedésed

Tőlünk kapott büntetésed!

 

Mind:

 

Tűnj el innen pusztulj végleg

A pokolba bűnös lélek!

 

7

(fennhangon)

 

Minden perced legyen végzet

Ne múljon el vezeklésed,

Sikíts csak mélybe zuhanva

Ím legyőz lelkünk hatalma!

 

Mind:

(egyre halkabban végül már csak suttogva)

 

Tűnj el innen pusztulj végleg

A pokolba bűnös lélek!

Tűnj el innen pusztulj végleg

A pokolba bűnös lélek!

Tűnj el innen pusztulj végleg

A pokolba bűnös lélek!

 

A Fehér Angyal eközben ugyanazt csinálja végig, amit a legelső jelenetben, csupán nem hallani a hangját. A végén mozdulatlanságba mered, és a hetek elfújják a gyertyákat. Teljes sötétség, majd egyetlen fénycsóva a Fehér Angyalra. A hetek már nincsenek a színpadon. A Sötét Angyal lép a halott mellé, féltérdre ereszkedik, és néhány pillanatig csupán nézi, aztán megérinti. Végigsimít a fején, a haján, a szárnyain.

 

Sötét Angyal:

 És vajon kinek a hibája volt? Az övék? A Tiéd? Azé, akiben mindvégig bíztál, és akitől a megváltást remélted? Aki nem nyújtotta segítő kezét?

Leoldja a köpenyét, hogy jól láthatóak legyenek a szárnyai. A köpenyt a fehér angyal testére borítja, megfordítja, letérdel, és az ölébe veszi. Nézi, és simogatja az arcát.

Nem lett volna szabad ide jönnöd. És ha már itt vagy nem lett volna szabad ennyire közel merészkedj hozzájuk. Naiv ártatlan lelked könnyű prédája volt a vérre éhes ragadozóknak. Kezdettől tudtam, hogy büszkeségük nem engedheti, hogy veszítsenek. Ez pedig a pusztulásod okozza.

Bűnösök. Ahogy mindenki. Hatalomvágy, önhittség, bujaság, rosszakarat, álszentség, dühös bosszúvágy, és mások esztelen követése… félelmeik, és korlátaik gyermeteg hálójában vergődnek. Maguk szövik önmaguk köré az eltéphetetlen fonalakat. Rettegnek. Ha egyszer is kevesebbnek látszanak, ha szavaik, szépségük, elméjük vagy kardjuk ereje tompul, maguk is így végzik… És félelmeik megölnek mindent, ami széppé tehetné a világot körülöttük. Nem mernek az ismeretlenbe tekinteni. Nem mernek más szemébe nézni, félnek, álarcuk helyett valós énjüket látnák viszont.

A testet visszaengedve a földre az ég felé tekint

És te?! Te aki mindig olyan jól tudod mindenről, hogy mit von maga után? Te, aki akkor is engeded, hogy saját ostobaságunk végezzen velük, ha egyetlen szelíd figyelmeztetésed megváltoztathatná nézőpontunk?! Te, aki hagyod, hogy a hozzád könyörgő bűntelen a poklok kínjára legyen ítélve örökké… Te talán nem vagy épp olyan hibás mint Ő?! Vagy ők?!.... (csendesen) vagy én…

Itt voltam. Láttam. Tudtam. Mégis engedtem. A Te szavadhoz tartottam magam! A Te utasításodnak engedtem!

A te parancsod mögé bújtam… Hisz rajtam állt a döntés, megszegem, vagy sem… Az én bűnöm legalább ekkora.

Lehajol, és Ajkaival megérinti a Fehér Angyalt.

Nem vagyok méltó rá, hogy véred, könnyed érintsem. Áldozat vagy, saját bűnöd áldozata. Vak hitedé. Mely a legutolsó pillanatig hitte, hogy szeretete töretlen irányodban, és jószándékod, mely ide vezetett, elnyeri megbocsátását. Mely mindvégig bízott benne, hogy az utolsó pillanatban lenyúl érted, és megment… A te hibád is. Emberré váltál. Az emberek közé jöttél, tudnod kellett volna, hogy van, amit nem tehetsz meg. Nem nézhetsz úgy a világra, hogy csupán azt látod, amit te akarsz. Látnod kellett volna azt is, ami maga a való. Látnod kellett volna tetteid következményét.

Ismertelek. Oly rég volt, hogy már csak álmaimban vagyok képes felidézni azt a helyet. Álmodom, akár az emberek… Emberré váltam már magam is.

Kezébe temeti az arcát néhány pillanatra. Amikor felemeli a fejét, szemében elszánt csillogás.

Nincs is többé jogom másnak tekinteni magam!

Tőrt húz elő köpenye alól. Néhány pillanatig csupán nézi, a pengén tükröződő fényeket, aztán végleg elszánja magát, és felemeli a tőrt. Levágja saját szárnyait, az első után egy pillanatra megáll, és könnyen csordulnak végig az arcán. De a Fehér Angyalra pillantva új erőt merít, és levágja a másikat is.

Felüvölt.

Fájdalmasan nézi a levetett szárnyakat, és rájuk borul egy pillanatra. Végül feláll, és letörli az arcát. Felemeli a fejét.

Nem nevezhetem többé másnak magamat. Hisz egy lettem közülük. Olyanná váltam, én is, mint ők. Most már közéjük tartozom, bűnöm talán súlyosabb bármelyikükénél… A Közöny…

Lassan, halálos nyugalommal kisétál a színpadról

 

Függöny