Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az első bűn

2008.05.28

1. szín

 

Az Úr színe előtt

A színpadon trón, melyen Isten ül, mögötte (nem mellette) Sataniel áll, közel hajolva hozzá, beszélgetnek. Körülöttük az angyalok.

 

Sataniel:

Nézd meg akár őket… Vagy az emberpárt a tökéletes kis kerted rejtekén. Ócska játék mind, és épp úgy nem működik egyik sem. Azt kérded miért? Hogy miért nem sikerült kedvedre valót alkotnod, és miért nem élvezheted ki teremtésed tökéletességét? Mert olyasmit akarsz létrehozni, ami önnön valódnak mond ellent. Magad teremtetted a kettősséget, mikor nappalt és éjt alkottál, napot, és holdat, embert, és angyalt. Szétválasztottad mindazt, ami egység volt, ahogyan minket is… önmagad. Egykor minden volt egy, most semmi sem maradt. Apró foszlányokká szaggattad az egységet, hogy ugyanabból az anyagból újat hozz létre, különálló részekké téve, melynek minden darabja a teljességet siratja…

 

Isten:

Ezt hívják teremtésnek. Magam alkottam, magam képére, és magam tetszésére, mert megtehettem. Önmagamból hoztam létre mindezt, és tökéletes mind, hiszen maga az anyag is az volt. Valóban, szétszedtem, és újraalkottam, formát, létet, érzést adva nekik, de nem hinném, hogy tökéletlen. Akkor viszont mi a baj? Miért untat mindegyikük annyira, hogy már legszívesebben az egészet eltörölném, és bele sem fognék újra?

 

Sataniel:

Na ugyan miért?

 

Isten:

Miért… mert hiába van bennük élet, ha egysíkú, és nincs esélyük elveszíteni.

 

Sataniel:

Ahogy mondod… Nincs mit veszíteniük, és nincs céljuk. Teszik, amire létrehoztad őket. Imádják a lényed, a dicsfényedre vágynak, de semmi több. Nem teremtettél nekik célt, sem pedig legyőzendő akadályt eléjük, lelkükbe sem csepegtettél semmit abból a vágyból, mi benned élt, mikor őket alkottad. Szobrok csupán, semmi több… Az emberpár…

 

Isten:

Mi van velük?

 

Sataniel:

Beléjük még kevesebb jutott, és épp ezért többé is tetted őket. Velük könnyebb lenne olyan játékot kezdeni, mely kedvedre való, és talán angyalaidat is életre keltené… Talán… ha…

 

Isten:

Ha mi? Beszélj, ne hagyd félbe mondandód… Tudom, hogy már kész a terved, itt érzem, lelkem mélyén, és tudom, hogy amit mondani fogsz, az kedvemre lesz. Mondd ki hát, hallani akarom…

 

Sataniel:

Adj nekik vágyakat. Bennük van rá a készség, tudjuk ezt jól, még az angyalaidban is… Én is…

 

Isten:

Sataniel! Ne mérd őket magadhoz! Mindketten tudjuk, hogy még ha annak is látnak, aminek, te nem vagy olyan, mint ők!

 

Sataniel:

Igaz. De benned, és bennem létezik a vágy. Él bennük is, csupán korlátozva. Angyalaid vágya, hogy körödben lehessenek, és csodálhassák dicső urukat… az ember vágyai viszont olyan gyermekiek, és alantasak… Nézz rájuk. Az önzés szikrája bennük él, még ha elnyomva is, most még csak álmaikban. Napjaik érted, és egymásért vannak, kéz a kézben a te dicsőségedre telnek. De ha álom száll szemükre már korántsem oly idilli a kép. Hogy számára csupán Éva létezzen, Lilith  emlékétől megfosztottad egykori férjét, de éjjelente a démonasszonyáról álmodik, ha nem is tudja, kit tart akkor karjában. Ott kísérti szellemként minden sóhajában, minden szívdobbanásában. És Éva érzi ezt. Ha nem is tudja, mi zajlik le férje lelkében, ha minden napkeltekor meg is fosztod Ádámot az álmaitól, akkor is. Mindkettőnek hiányzik valami a teljességhez, és ettől olyan törékenyek, és esendőek.

 

Isten:

Nem azok…

 

Sataniel:

Nem? Hát milyennek akarod látni a játékaidat? Talán nem könnyen szétroppanó porcelán ez a két bábu? Talán nem törnek össze, ha a mennyből a földre pottyantod őket? Nem törted össze már akkor, mikor kiengedted alkotó ujjaid közül?

 

Isten:

Mire gondolsz?

 

Sataniel:

Angyalaid épp ilyen gyengévé válhatnak, bár erősebb anyagból gyúrtad őket, mégis megkopik… mind elbuknak, ha úgy akarod… csupán kísértést kell eléjük tenned, és nekik adnod…

 

Isten:

Micsodát? Fényhozó… Neved nem véletlen kaptad, és az sem puszta szeszély, hogy ott állsz, ahol, ellentétben a többivel. Beszélj. Mi az, ami kellene ahhoz, hogy játékaim ismét érdekessé váljanak számomra? Mit kell adjak nekik, hogy vágyaik ne pusztán egy felé vihessék őket, az általam kijelölt úton?

 

Sataniel:

Akaratot… Önálló, szabad akaratot. Döntést önnön sorsuk felett, és olyan helyzeteket, melyben kénytelenek magukra támaszkodni…

 

Isten:

Kételyt, válságot, önmarcangolást, saját magukkal szembeni bizalmatlanságot? Félelmeket, és kísértést, mindazt, ami megingatja békéjüket, és elporlasztja hitüket? Ez csupán fájdalmat szül, és rettegést. Az érzést, hogy egyedül maradtak, hogy nem vagyok már ott velük, hogy fogjam a kezük, és saját fényembe vezessem őket… Sataniel… Ismét felülmúltad önmagad. De óvatosan kell cselekednünk. Angyalaim nem sejthetnek meg semmit. Ha azt mondod, őket is meg tudod kísérteni, és ők is esendőek, lássuk, mire jutsz velük. Nem tudhatják, hogy tervem részesei, hagy higgyék, hogy mindaz, ami történik épp oly fájdalom számunkra is, ahogy nekik. Menj, és tedd ismét játszhatóvá teremtett világom, a te kezedben van most a játékmesteri pálca. Mutasd, mit tudsz, és mindkettőnk számára örömteli lesz a változás.

(Hangosabban)

Azt mondod hát, hogy mi belőlem született, mit magamból alkottam, saját képemre, és saját szellememből, az nem tökéletes? Hogy meg tudnád ingatni, és tekintetüket elfordítani tőlem? Nagy szavak ezek, Fényhozó, talán túlságosan is nagy szavak… Vigyázz, Sataniel,  mindaz, ki nem borul le színem előtt elporlad haragom által!

 

Gabriel:

(felfigyelve az Úr szavaira, magában)

Ostoba bolond… és még ő az, ki legközelebb áll hozzád, ó, én uram… Érdemtelenül engeded közeledbe, hisz ilyen gondolatok hű szívben nem születnek. Még hogy tökéletlen… hisz belőled származik, és tökéletességét is ez adja, még ha silány munka is lenne… de nem így van. Tökéletes. Ahogy ragyogó fényed, mely életet lehelt teremtményeidbe.

 

Samael:

(magában)

Sataniel az Úr ellen szólt? Megdöbbent. Olyan közel állt hozzá, és hangját felemelte ellene? És vajon mi okból? Nem hiszem, hogy megtenné, ha célja nem nagyobb, mint amit veszteségként vár. Mert komoly ára lehet még ennek… nagyon is komoly.

 

Sataniel:

(hangosabban az Úrhoz ellépve trónja emelvényétől, szemben vele)

Sújts hát le rám, és haragod vegye életem, de ha olyan biztos vagy igazadban, mégis mi az, ami erre késztetne? Mi kelt benned dühöt, ha tudod, nem bukhat el, mit alkottál? Tévednék? Meglehet, hisz te vagy csupán mindenható, a te szemed az, mi mindent lát, és a te elméd mi mindent felfogni képes. Én pusztán apró darabja vagyok ragyogó tökéletességednek. Tévedhetek. De mért félsz Te az én tévedésemtől?

 

Mihael:

(kettejük közé állva)

Sataniel! Ilyen szavak nem illenek az Ő trónusának lábához! Borulj le, dicsérd nagyságát, és könyörögj, hogy bocsásson meg neked!

 

Gabriel:

Mi ér az életed az ő dicsőségén túl? Mit ér a lelked, ha nem Őt szolgálod vele?! Könyörögj bocsánatáért, vagy gyors halálért Sataniel! Borulj le, és imádd, ahogy teremtésedkor rendeltetett, imádd, ahogy eddig, és talán elnyered bocsánatát!

 

Rafael:

Könyörögj, Sataniel! Könyörögj, hogy visszafogadjon, és ily szavak után esélyt adjon számodra, könyörögj, hogy fogadjon kegyébe, és ne űzzön távolabb magától, mint az angyalok legutolsó sora… Borulj le és könyörögj!

 

Isten:
(Sataniel-t nézve, magában)

Angyalaim máris helyettem döntenek?  Borulj le, könyörögj, dicsérd, és imádd, és akkor talán megkegyelmez, és pusztán eltaszít? Hát ezt a sorsot szánjátok annak, ki az első volt köztetek? Nos, többet kaptok, mint amit reméltek, és sokkalta kevesebbet.

(Satanielhez, fenn)

Borulj le, könyörögj, dicsérj, és imádj!

 

Sataniel:

(leborulva)

Könyörgöm hozzád, ó én lelkemnek egyetlen ura! Könyörgök hozzád, mindenek atyja, te legtökéletesebb, minden létező közt! Könyörgök hozzád… nézd el, hogy szóra nyitottam általad teremtett számat, hogy a te általad teremtett elmémben oly gondolat fogant, mi méltatlan fényességedhez… Könyörgöm hozzád, neked, tőled nem többért csupán figyelmes megbocsátásodért… Bocsásd meg, hogy önálló gondolataim voltak!

 

Isten:

(felállva, dühösen)

Álnok szavak! Ilyenek nem illenek elém! Lelked megmérgezte a vágy, nem vagy már méltó rá, hogy első angyalom légy! Szerettelek, Lucifer, hisz egy voltál velem, s ha valakitől, hát tőled nem vártam ilyen beszédet!

 

Sataniel:

Pedig bocsánatodért könyörgöm… bocsásd meg csalódásod, bocsásd meg tévedésed… bocsásd meg, hogy önmagam vagyok….

 

Isten:

Hallgass! Te, első mind között, te, ki mellettem állsz, kinek szava parancs a mennyei seregeknek, éppen te fordulsz ellenem?!

 

Gabriel:

Bűnöd megbocsáthatatlan Sataniel! Az Ő tökéletességét kétled?!

 

Isten:

A tökéletességem kétled, Sataniel?

 

Sataniel:

A te tökéletességed? Csupán teremtésed jogát, és erényeit… csupán a játékszereid célját, és okát. Nem kétlek mást, csak jogodat a világra… Tökéletességedet nem… csupán az övéket!

 

Isten:

Nincs szükség bajkeverőkre közöttünk! Nincs szükségem rá, hogy kinek mellettem a helye, és kinek elsőnek kellene lennie imádatomban, kétségekkel fárasszon, és gyengítse erőm! Lucifer!

 

Mihael:

(magában)

Óh, Sataniel! Magadra haragítottad a mennyek urát, a mindenséget, a tökéletességet… Halálod nem lesz hiábavaló… Intő példa mindenkinek, kinek lelkét bűnös gondolat szennyezi…

 

Gabriel:

(magában)

Fényed most kihunyni látszik Lucifer! Talán az Úr kegyéből nekünk is több jut, ha kevesebb részre kell ossza… ha eltávolít helyedről, közülünk egy lép majd előrébb!

 

Rafael:

(magában)

Fényhozó, mi okod lehet, hogy nem gondolkodsz szavaid súlyán? Nem gondolhatod azt, amit mondtál, nem kételkedhetsz Őbenne… Lelked odavész, és sorsod oly kárhozat, mely örökké tart, talán a világ léténél is tovább… Nem kívánhatod magadnak ezt, angyal…

 

Isten:

Elpusztíthatnálak! De értelmetlen lenne, hisz nem csökkenne haragom. De száműzlek téged régi helyedről, s nem térhetsz vissza mellém. Száműzlek, de nem csak oldalamról, és köreimből, de száműzlek a mennyből is. Ha mint mondod, gyermekeim oly törékenyek, és esendőek, lássuk, mennyit ér a meggyőződésed? Elég erős-e a hited, hogy véghez is vidd, mindezt? Azzal vádolsz, hogy törékenynek teremtettem őket? Hát törd össze, ha tudod, de ha nem, én foglak téged!

 

Mihael:

(áhítattal)

Az Úr felemelte szavát, és dühe megrázza a mennyet.

 

Isten:

Menj Lucifer, bizonyíts!

(az angyalokhoz)

Száműzöm a mennyből…

(elfordul)

 

Gabriel:

(elégedetten)

Saját önhitséged visszaüt végre! Azt hitted különb vagy nálunk, hát most oda kerülsz, ahová való vagy… Takarodj Lucifer, takarodj a senki földjére!

 

Sataniel:

(gúnyosan)

Gabriel… Gabriel… csak a második leszel mindig is, bárhogy is próbálsz előre jutni! Emlékezz a szavamra, Gabriel, emlékezz az arcomra, emlékezz, sosem fogsz ott állni, ahol én álltam!

 

Gabriel:

Nincs már helyed az Úr előtt, és nincs helyed a paradicsomban! Senki vagy Lucifer, néhány szavad kitörölte létezésed emlékét is! Ostoba az, aki nem tudja, mivel járnak a tettei! És ostobáknak nincs helye Őmellette, Lucifer!

 

Mihael:

(letépve Sataniel köpenyét)

Tűnj el… és soha ne térj vissza, míg az Úr maga nem szólít, hogy bevégezze életed! Élvezd hátralévő életed kínjait nélküle, és ne nézz vissza, mert én leszek, ki őrként itt áll majd, hogy elpusztítson, ha visszatérnél! Száműzött vagy, Fényhozó, halál vár rád, akár itt, akár másutt.

 

Samael:

(fenn)

Dicsőség a Mennyek Urának!

Dicséret a Lelkek Atyjának…

(magában)

Ostobaság, és gőg lenne, ami elvakította, vagy olyan terv, amit mi még nem foghatunk fel? Gabriel elvakult, Mihael csak arra vár, mikor próbálhatja ki végre erejét… De vajon Lucifer hol találja meg ebben a játékba a számítását?

 

Rafael:

Sorsod iszonyúbb mindennél kitaszított. Száműzött lettél, Sataniel, távol tőle, és lelked sosem talál már nyugalmat. Sebedre nincs gyógyír, csak az ő bocsánata… Bánd meg bűnöd, és könyörögj… Talán kegyes lesz, és megbocsát neked, ha látja, őszintén beszélsz…

 

Azazel:

Nocsak, az első angyal még feljebb vágyik? Míg mi osztozunk a mennyen, és megelégszünk a tőle kapott morzsákkal, ő kit száműz, kitaszítottként is többet kap, mint amiről mi álmodhatunk. Övé a föld, és övé az Ő legkedvesebb játéka, az ember is! Mi pedig marhatjuk egymást tovább urunk egyetlen pillanatnyi figyelméért… Nem is vagy te olyan elveszett lélek, Lucifer! A Fényhozó most magával viszi mindazt, ami még dicsőé tehetne minket…

 

Sataniel:

(Visszaveszi a köpenyét, kifordítja, és a fehér helyett a fekete oldalát borítja magára.)

(magában)

Azt hiszitek, legyőztetek… Lelketekben ott él a vágy, mely ellenem fordított benneteket. Látod… sokkalta könnyebb lesz a játékot megkezdeni, mint sejtetted volna… A győzelem itt nem kérdés.

(fenn, hátrálva Mihael, Gabriel, és Rafael gyűrűjében, kifelé)

Száműzött hát, eltaszított, most bebizonyítom neki, hogy semmit sem ér mindaz, amit megalkotott! (ki)

 

Angyalok:

Dicsőség a Mennyek Urának!

Dicséret a Lelkek Atyjának!

Hódolat az Égi Királynak,

Ki ítélt a bűnös felett…