Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"Holt mesékből vén bazár"

2014.12.06

„Holt mesékből vén bazár”[1]

 

Az apró üzlet a Green Street egyik házának alsó szintjét foglalta el. Bár kétháznyira volt egy cukorkabolt, és a szembeni oldalon nem messze egy játékbolt, így az antikvár-, és könyvárus nem bonyolított túl nagy forgalmat, de Mr. Jonesnak eszébe sem jutott, hogy elköltöztesse. Itt állt már több mint száz éve, az öreg Jones dédapjának idejében, és az óta apáról fiúra szállt az üzlet. Kitartottak, bármilyen idők jöttek, és nyitva volt minden hétköznap, függetlenül attól, hogy odakint ködös, esős, szürkés borongás nyomasztotta a járókelőket, vagy kellemes tavaszi napsütésben árulta virágait a kedves kis Lucy kosárkájából.
Ezen a délutánon mindössze három vásárló volt. Az egyik Mrs. Keller a szomszédból, aki hat éves unokájával tért be, hogy új mesekönyvet vásároljanak. Fél órán át nézelődtek, a kislány végiglapozta az általa elérhető polc könyveinek minden lapját, míg a nagymama recepteket cserélt Mrs. Jones-szal.  
Később Mr. Jones eladott néhány könyvet egy fiatalembernek. Mint megtudta, nemrégiben költözött a környékre. Másodszor, vagy harmadszor járt az üzletben, és afféle fantasztikus történeteket keresett. Mostanság keletje volt az ilyesminek, és Mr. Jones, bár nem kedvelte az ilyen olvasmányokat, tartott belőle készleten. Az ifjú a Frankensteint kívánta megvenni, és Mr. Jonesnak sikerült eladnia még egy-két kötetett a kevésbé ismert, de egyre népszerűbb amerikaitól, Poe-tól. Örült neki, hogy most már nem az ő boltjának polcain porosodik tovább.
Az utolsó vásárló egy fiatal lány volt. Szerelmes verseket keresett, és fizetéskor elpirult, amikor az öreg asztalára tette a kiválasztott kötetet. Mr. Jones biztos volt benne, hogy a kishölgy szülei nem tudják, merre sétál, és jó ideig a párnája alatt rejtegeti majd új szerzeményét. Az első érzelmek. Évek múlva biztosan mosolyogva emlékszik majd erre az időszakra, és talán férjes asszonyként is ott áll majd a polcán a kötet, amit most vásárolt.
Nyugalmas délután volt.  A bolt hatkor bezárt, és Mr. Jones végre elővette az asztal alól a barna dobozkát, ami néhány órája érkezett. Lassú, öreges mozdulatokkal bontotta le róla a csomagolást, ráncos keze megrándult, ahogy a régi, finoman díszített bőrkötéshez ért.
Órákig ült, olvasva, csodálva, nézegetve legújabb kincsét. Nemrégiben vette egy aukción, és ahogy meglátta, azonnal tudta, hogy meg kell szereznie. Most, elnézve a régies szöveget, a finom vonalakkal húzott, és díszesen festett illusztrációkat, az arany berakásokat, és az aprólékosan kidolgozott miniatúrákat, úgy érezte, kétszer ennyi pénzt is megért volna. Pedig Mr. Jones nem volt gazdag. De két szerelme mindennél többet ért, a családja, és a könyvek. Soha, egyetlen pillanatig sem gondolta, hogy más életet választana, mint örökölt sorsa, az apró boltocska, és soha, egyetlen pillanatra sem bánta meg. Az üzlet mögött apró műhelyt működtetett, ahol régi könyveket restaurált, mielőtt kikerültek volna a polcokra, hogy valakit éppen olyan boldoggá tegyenek néhány órára, ahogy őt magát.
A lámpás fényében sejtelmesen csillogott az aranyozott iniciálé, és az öreg boltos nem volt képes elvonni róla a tekintetét. Mintha ő, és a szavak összekapcsolódtak volna, fénylő, erős, eltéphetetlen fonalakkal, és minden betűnek, minden szónak, minden mondatnak, sornak, és történetnek ragyogó tükörlenyomata ott maradt volna csodára áhítozó lelkének fényes lapjain. Régi, elfeledett, és sosem ismert mesék szőtték be elméjét, és keltek életre a lapok által, ahogyan az öreg, reszketeg ujjak óvatos érintéssel követték a sorokat, és a rövidlátó szemek a meghatottság könnycseppjeit engedték végiggördülni a pergamenszerű, sápadt arcon.
Mrs. Jonesnak háromszor kellett felhívnia a figyelmet arra, hogy készen van a vacsora, míg férje végül nagy nehezen felemelkedett karosszékéből.
A könyvet kinyitotta egy gyönyörűen illusztrált oldalnál, hol a tündérkirálynő érintésétől életre kelt a téli álmot alvó erdő, ahogy az anya gyengéd érintésétől felébred gyermeke. Hosszasan nézte ezt az oldalt, majd kincsét magához ölelve nehézkes léptekkel a bolt kirakatához sétált, hogy elhelyezze azt a fő helyen, a középpontban, ahol mindenki megcsodálhatja.

 

Lassan, araszról, araszra kúszott egyre közelebb, és közelebb a kirakat üvegéhez, mintha minden egyes újonnan megtett millimétert fel kívánna melegíteni az utca kövezetén, mielőtt továbbhalad. Végül elérte. A falon kúszott  felfelé, majd az üvegre tapadt, édes, ezüst csillogással omolva szét rajta: a holdfény.
A kirakati könyv arannyal díszített betűje felcsillant, majd mintha magába szívná a sápadt holdsugár minden energiáját, felragyogott. Kékes derengés terjedt szét a lapon, és mint életre kelt éji látomás, táncolni látszottak a betűk. S mintha tündérport hordott volna fel láthatatlan ecsettel a nagy égi ezüstgömb a lapra, a kacskaringós vonalak valóban kiemelkedtek, és suhanva a bolt sötét magányában, középre táncoltak, furcsa, elfeledett nyelvű írássá állva össze a légben.
Talán csak álom volt, láthatatlan, rejtőző holt lelkek múlandó álma, talán varázslat, mely századok mélyéről ébredt titkos erők által, de lehet, hogy csupán látomás, melyet a bolt sötétjének, és a kinti holdfénynek egymáshoz simuló, reszketeg, bájos tánca idézett, - de a kék derengés lassanként átterjedt a bolt minden könyvére, és a borítók szorításának bilincséből szabadulva kiáramlottak az áttetsző, fénylő szellemek.
Zsongott a bolt éjjele, Csipkerózsika várta ébresztő csókját, és a Mostoha almájával kacéran intett, sápadt szellem súgott ősi ódát egy haldokló fülébe, bíztatva még egy végső lépésre, filozófus zengte dicső eszméit, mielőtt az érdektelenség a porba sújtotta, és fej nélküli lovas nyargalt keresztül a falon, miközben mindük fölött ott lebegtek a kéken izzó sorok, áldón-átkozón osztva pillanatnyi-öröklétet írott hőseinknek.
Angyalfehér ragyogással fátyolszerűen omlott alá a bolt faláról a „távol”, és zúgó, égkék vízesések, hószín felhők közé nyúló, eozinzöld bércek , sosem látott álomtengerek fénylettek, villantak, és tűntek el a semmiben.
Arany port hullajtva maga után apró tündér röppent egy polcra, és a turmalinzöld halovány, alig életszerű színében nyíltak ki lába alatt a könyvszekrényre felkúszó, gyorsan növő indák levelei.
Kürtszó rikkant, és fénylő páncélú lovagok vágtattak át a bolton, le-lesújtva kardjukkal, szerteszét szórva róla a vérpermetet, mely aláhullva kígyók ezreit szülte, hogy smaragd ragyogással tűnjenek el a bútorlábak homályba burkolt, füst-barna fakóságában.
Csillámlóan hullott alá ezer csillag fényétől ölelve egy hatalmas tűzmadár, és lobbant lángra, pillanatnyi vakságba borítva a boltot, hogy aztán a csivitelő-csevegő fénylő-meseáradat újra átvegye uralmát az éjszakán.
A felirat pedig ott izzott minden „létező” felett, akár egy isteni átok, egy ősi varázslat pokoli bélyege, átvéve az uralmat, felborítva a rendet, és feltörve századok zárjának pecsétjét.
Az ajtó nyílt, és lámpással a kezében Mr. Jones állt ott, meglepetten, arcából kifutott a vér, ahogy a boltjában tolakodó alakokat nézte. Ismerte mindet. Képzeletének legjobb barátai, titkos családtagjai, játszópajtásai voltak egész életében, de most, hogy itt álltak vele szemben, karnyújtásnyira, áttetszően lebegve, vagy teljesen hús-vér testet öltve, csodaváró, álomlátó elméje hitetlenséggel telt meg. Kezében megremegett a lámpás, és a zárt üveg mögött mintha eleve vesztett harcot vívott volna a lobbanó, halovány fényű kis lángocska az álmok sötét rémeivel.
Az írás a levegőben felragyogott, és halott, hideg, csontreccsenésre emlékeztető hangon mintha megelevenedett volna a szöveg, halk suttogással újabb, és újabb hangok csatlakoztak hozzá, míg végül hangtalan üvöltő kórussá erősödve fekete masszaként ragacsosan borította be a férfi minden érzékét.
A lidércek fénylő lüktetéssel áramlottak körülötte, egyre közelebb, és közelebb lebbenve-táncolva-sodródva hozzá…

Három hét telt el. És a könyvek mindegyike lassanként dobozba került, hogy megkezdje útját az ismeretlen jövő felé. Azon a reggelen Mrs. Jones holtan találta a férjét a bolt padlóján. Fiúk, az egykor ifjabb, de mára –maga is apa lévén- idősebb Mr. Jones nem kívánta átvenni az üzletet. Sosem vonzotta a családi vállalkozás, és közepes áron túladott a bolton, és a könyvtáron már a temetés előtt.
Az utolsó dobozt lezárva Mrs. Jones elmorzsolt egy utolsó könnycseppet, férje, a bolt, a felmenők, és saját életének elmúlt ötven évét temetvén. Mennyi emlék, mennyi szép pillanat, és mennyi remény tűnik most el végleg, ahogy a lezárt dobozba kerül több élet munkájának utolsó darabja is.
Szívroham. Ezt mondták. De Mrs. Jones nem hitte. Azóta is úgy látja a férjét, ha lehunyja a szemét, mint akkor reggel, szegényes otthoni köntösében, a földön. De az arca nem tükrözött semmiféle fájdalmat, biztos haláltól való rettegést. Szebb volt, mint ifjú éveiben, amikor beleszeretett, szebb, mint az esküvőjük napján, vagy amikor gyermekével játszott. Békés volt, és boldog, olyan, mint aki csodára lelt, éppen olyan, mint amikor szeretett könyveibe merült, olvasva, elmélázva, a lapokat simogatva…

 

[1] Edgar Allan Poe : A Holló. ford. Tóth Árpád

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.