Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sötét találkozás

2009.05.26

Hová nem hatol hivatlanul fény,
Gyertya fényében egy árnyék lebben,
Fekete falak ódon rejtekén,
Suhanó selyem köpenyem lebben.
Ó kápolna, éji temetőkert,
Ismeretlen nevek a fejfákon,
Ködbe burkolt éj elrejti őket,
Ma új urat köszöntnek e tájon.

 

Századok tüze fűti véremet,
Halandók léte ma engem éltet,
Hogy verni bírja halott szívemet,
Más vérén vett szentségtelen élet.
Őrjöngő szomjam tépi lelkemet,
Vadászni hív az ősi szenvedély,
Életre hívja dermedt véremet,
Ellenállhatatlan, sötétlő kéj.

 

Faárnyak közt hószűz ruha villan,
Vágyam máris eredni nyomába,
Reszketeg illata tovaillan,
Visszatart mégis a másik árnya.
Pillanatnyi öröklétbe fagyunk,
Bolyongó gyilkos, sötét kísértet,
Egyazon éj gyermekei vagyunk,
Árnyrejtette lény, tisztátlan lélek.

 

Holtvilági erő, mozdulatlan,
Folytóindaként markoló tudat,
Egymással szemben állunk hangtalan,
Tekintetünk az éjben kutat.
De Hold-táncra kel a boszorka had,
Fénysugárban fürdő keblek, ölek,
És prédája után indul a vad,
Hiába is sikolt a rémület.

 

Két ködbefont alak, sötét szellem,
Marja a szűz húst, nyeli a vért,
Forrón, lüktetőn, holt élő ellen,
Élettől fosztott, jég-rémületért.
Vértelen testek felett megállva
Egymásra néz a két vadász újra,
Jön majd új éj, Halállal megáldva,
S véget ér egyikünk éji útja...