Üdvözöllek!
A nevem Lir Morlan.Az írás gyerekkorom óta életem nagy szerelme. Ha boldog vagyok, írok. Ha elkeserednék, írok, a bánat körülfog, és nem ereszt, írok. Volt idő, hogy sokkal többet írhattam, mint manapság. Hisz az élet változik, és abból látni, hogy felnőttünk, hogy már nem csak azt tesszük meg, amit szertetnénk, hanem azt is, amit kell, muszáj. Az idő pedig véges, és ennek hiányában jóval kevesebbet alkothatok, mint szeretnék. De köszönöm mindenkinek, aki erre téved, és beleolvas lelkem legrejtettebb titkaiba.
Ezen az oldalon néhány írásom található. Versek, prózák, színművek, némelyik befejezetlen, némelyik már elkészült.
A menüpontokról:
- A Versek alatt olyan verseket találsz, melyek önállóak, nem kapcsolódnak össze.
- A Dorchadas-krónikák ezzel szemben egy összefüggő versciklus. Vámpírrajongóknak ajánlott. :)
-A Haikuk menüpont kizárólag saját pillanatélményeket tartalmaz, de Haikuk című blogomban más szerzőktől, klasszikusoktól, mai magyar haikuíróktól is szedtem össze igen remek alkotásokat.
- Az Éjszín-versek a sötét hangulat, a goth stílus kedvelőinek ajánlott. Leginkább az éj teremtményeit idézik. Az Éjben fogant képek című blogban szintén sok remek vers található régi korok és a mai irodalmárok tollából.
-Mítoszok. Ide mítikus ihletésű és tartalmú versek kerültek. Igyekeztem a közérthetőség kedvéért a vers előtt a valódi mítoszt is közzétenni. :)
- Gyöngyszemek. Apró, egy oldalas prózai alkotások. Leginkább úgy tudnám meghatározni őket, mint egy-egy érzelem képben megfestve.
- Színdarab. Itt csak egyetlen mű színei találhatóak, klasszikus stílusú darab, modern felfogású édenkerti történet. Sajnos befejezetlen. Sokan kérdezték, igyekszem majd befejezni, csak időnek vagyok híjján.
- Színművek. Pontosabban most még csak egy. Rövidebb lélegzetű, modernebb darab, angyalokkal, az emberekről.
- Tarot-mesék. Az Orákulum álmai. Rövid, látomásszerű (kb egy oldalas) novellafüzér, melynek egyetlen kapcsolódási pontja, hogy a Tarot lapjainak egy-egy elemét idézik. Sajnos még igen kezdetleges fázisban tart.
- Vendégkönyv. Ez az, ahová szeretném, ha írnál nekem! :)
A blogok címét a linkek közt találod.
Kellemes időtöltést kívánok mindenkinek, aki idetévedt.
A szerzői jog Lir Morlan tulajdona. A szerzői jog megsértése törvénybe ütközik. Az itt megjelent írások tartalmának, egészének, részeinek másolásához kérd a szerző engedélyét!
lir.morlan@gmail.com
Legújabb frissítés:
A Mágus - Versek
Véres dicsőség - Versek
Álomlátó, drága húgom - Versek
A mágus álma - Versek
Csendes Titok - Versek

